Miben tévedett Platón?
Ezer év volt kamaszkorom
A mi családunk nagy család,
az ősanyánkat elrabolták.
Utána ment az egész ország.
Ezzel kezdődött a világ –
hogy ott volt már határain túl.
Lassan a nap is elfogadta,
hogy körülötte körtánc indul,
s ő adja az energiát
az összes földi folyamatba.
Ahogy tágult a tudásunk,
a világból egy egyetem
lett, ahová létezni járunk.
Már nem lakunk a semmiben.
De mindez Trójánál kezdődött,
s a bibliai teremtéssel.
Bár Ilionnál nincsen ördög,
de ott szólalt meg az a vészjel,
mit azóta elégszer
hallhattunk, ha fülünk van.
Nos, ha egyszer kimondtam:
talán inkább a szökevények
leszármazottai vagyunk –
akik, ha Karthágóba érnek,
már nem olyan ártatlanok.
Két féltekéből áll agyunk,
mindkettőben többféle szándék:
a szerelem, a hatalomvágy –
egyik tombol, a másik vár még.
Ettől függ, milyen lesz az ország,
ettől függ, miféle jövőt
szabunk ki sok lehetségesből.
A kertkapu bedőlt,
de túl rajta úgyis kétes föld
található, egy város romja.
Ki gondolkodik, átgondolja,
meddig terjed az énje,
mikor olvad át a mesébe,
mikor lesz mese maga is.
Biztosan tudom: van valóság,
ez a tény szabja meg a sorsát
minden biztos tudásnak.
Mivel legfontosabb a korlát,
ahhoz, hogy valamit csinálják.
A korlátba kapaszkodom
a lépcsőn fölfelé rohanva.
Ezer év volt kamaszkorom,
felnőttként mért hagytak magamra?
Egy év temetésre készülődve
Régen várok egy pillanatra –
amikor meghalok.
Az embert persze felkavarja,
mert elég vad dolog.
Régen várok az öröklétre –
talán nem létezik.
De mégse tarthatod mesének!
Bárki emlékezik
olyanra, mi korábban történt,
mint hogy megszületett.
Látok magam előtt egy ösvényt:
egy újabb életet.
Akarni kell, hogy szeressenek?
Nem akartam eléggé:
szeressenek.
Versem ettől kevésbé
elengedett?
Ha nem harcolsz eléggé:
szeressenek,
az olvasó kevésbé
elégedett?
Az derült ki, kevés, ha
jókat irok.
Vagy nem írok? – Ki tudja?
Az ég ragyog.
Sajnos ez is hazugság:
borult idő
alatt billeg az ország.
De nincs eső.
Az derült ki, kevés, ha
minden oké.
Nem vagyok magam rabja?
Családomé.
Nem csalás, nem ámítás,
minden igaz:
szeretet-megszorítás
ma a vigasz.
Miben tévedett Platón?
Lehet az, hogy a Föld
nem a humanistákat kedveli?
Az emberekkel túl sokat közölt,
most ajándékait visszaveszi.
Kétféle ember van: a harcos
és a gondolkodó.
Az első odalök a falhoz,
a másodikkal beszélgetni jó.
Az első hamis szövetséges,
ki ellened fordulhat bármikor.
De a gondolkodó-fajta veszélyes:
csupa erkölcs, csupa szigor.
A föld a durvaságot megbocsátja,
mert neki nem a lélek a világa.
Függőágyban a hold
Egymásba csap itt gondolat
és gondolat. Ez maga a világ.
És átalakul pillanat alatt,
ahogy nem bírja el a holdat semmi ág,
amire ráakasztjuk, mint egy függőágyat.
Nem pihenni indulunk a jövőbe.
Azt se tudom, arra van-e az előre.
Az ember múltja ellen lázad,
pedig a jövője inkább a zűrös!
Semmit teszünk a puszta űrhöz,
valamit lopunk ki belőle,
ez túl sok változást előhoz,
úgy alkalmazkodunk a korhoz,
hogy inkább elfutunk előle.
